2012. május 25., péntek

Csillag Születik Plazma
Németh Zoltán Plazma nem sokáig szomorkodott
A Csillag Születik utolsó előtti élő adásában távozni kényszerült a tehetségkutató legelső válogatásáról továbbjutott Németh Zoltán Plazma. Plazma régóta megosztja a közönséget, vannak, akik "ódákat zengenek róla", de vannak olyanok is, akik szerint semmi keresnivalója az RTL Klub csatornáján. Nos, valahol mindegyik csoport örülhet, hiszen a fiatal rapper egész sokáig eljutott az élő adásokban - bekerült az első ötbe -, de számára most ennyi volt. A zsűri szerint Plazma produkciói a válogatások óta csak és kizárólag hanyatló tendenciát mutattak. Ahogy mentünk előre az időben, volt egy-egy fellángolás, de Hernádi Judit és Puzsér Róbert is ugyanazon a véleményen volt legutóbb, hogy ez a Plazma már nem az a Plazma, akit a közönség és a zsűri hetekkel ezelőtt megismerhetett, és a továbbjutók közé emelt. Még Pokorny Lia és Hajós András is osztották ezen véleményt, hozzáfűzve, hogy "Németh Zoltán Plazmával elszaladt a ló". A fiatal rappert viszont nem érdekli a kritika, szerinte ő mindig is ilyen volt, és mindig is ilyen fog maradni, és az sem érdekli, hogy korábbi pártfogója, Puzsér Róbert is beintett neki. A Csillag Születik 2012 viszont nem áll meg. 4 tehetség várja, hogy szombaton, az élő adásban ismét a színpadra lépjen. De közülük csak egyetlen egy viheti el az RTL Klub tehetségkutatójának mesés fődíját! Vajon Szirota Jennifer lesz az? Esetleg Mészáros János Elek? Netán a Quantum XXL? Vagy egy erős hajrában Juhász Marci? Hamarosan kiderül!

2012. február 8., szerda

Újra benépesült a VV5 rezidenciája

Simor Olivér
Olivérék ismét beköltöztek
Nem telik el úgy nap az RTL luxusbörtönében, hogy a villalakókkal ne történne valami izgalmas, valami olyan, ami mindenképp arra érdemes, hogy bekerüljön az esti összefoglalóba. De ami most történt, arra még ők sem számítottak.

A valóságshow korábbi szereplői ugyanis beköltöztek a VV5 villájába, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy egy kis színt, és pezsgést vigyenek a jótékonysági héten megfáradt villalakók közé. Volt is nagy öröm Olivér, Szandika, Gombi és Ildikó láttán. VV Fecó rögtön hozzá is kezdett a sűrű "Úristenezéséhez", VV Kinga pedig kezdhet féltékenykedni, mivel Szandika bizony Attilát nézte ki magának.

Rájuk is fér a villalakókra, hogy ennyi hónapnyi bezártság után új arcokat lássanak. Ne felejtsük el, hogy több mint 5 hónapnyi bent lét után minden egyes szónak, minden egyes érintésnek nagy jelentősége van. Talán nem véletlen az sem, hogy Attila nem is nagyon tudott mit kezdeni azzal a helyzettel, amikor Szandika mellébújt az ágyban.

Az egykori villalakók Való Világ 5-beli szerepeltetésének az RTL részéről van egy másik hozadéka is. VV Cristofel és Péter távozásával olyan játékosok kerültek ki a villából, akik igazán meghatározó egyéniségek voltak, és szinte mindig történt valami velük. Mostanság viszont túlsúlyban vannak azon játékosok, akik inkább az érzelmi, a beszélgetős vonalat képviselik. Ez önmagában nem lenne probléma, viszont ez a "lagymatag" viselkedés rányomja a bélyeget azon villalakók viselkedésére is, akik a hátukon viszik a valóságshow-t, hiszen nekik sincs már kedvük annyit poénkodni, ők sem szívesen agyalnak a jobbnál-jobb vicceken, ha nincs bent olyan villalakó, aki vevő lenne rá.

Nem tudjuk, hogy a 4 egykori lakó beköltözése milyen irányba viszi el a műsort, de az biztos, hogy már az első nap és éjszaka is eseménydúsan telt.

Szandika "szerelmet vallott" Attilának, Gombi Seherezádéra kezdett el nyomulni, Simor Olivér pedig hozta a szokásos formáját.

Minden adott tehát, hogy egy remek VV5 villabeli hétnek nézzünk elébe!

2011. december 27., kedd

Való Világ 5 - minden nap


Nézz be, hogy ne maradj le semmiről! 


Ha érdekelnek a 2012.évi változások, amik befolyásolhatják a fizetésedet, a cafeteriádat,
akkor nézz be hozzánk:
http://www.ber-tb-cafeteria.eu/ 

2011. november 12., szombat

Hatalmas botrány: Alekosz a konkurencia műsorában!!


Alekosz és édesanyja, Vája beköltözött az Összeesküvők rezidenciájára.Vajon mennyire etikus egy ilyen lépés? Az RTL klubnak köszönheti a szerencséjét, két műsorban is szerepeltették, sőt az egyik, a feleségkereső műsor kifejezetten neki készült. Arról nem is beszélve, hogy bizonyára van megtámadható szerződés, nem hiszem hogy a VV4 befejezése után pár hónappal már zöld jelzést kapott volna a konkurenciához. Ha az RTL Klub bepereli, Alekosz az egész nyereményét bukhatja. Vajon Ő nem gondolt erre? Bizonyára gondolt, de valami mégis felülmúlhatja mindezt. Mondjuk százmillió? Vajon mennyit ért Hajdúnak, hogy megszerezze a már hanyatló népszerűségű görög p...vadászt a műsorába? Biztos vastagon foghatott a ceruzája, ha Alek kockáztatja a VV4 főnyereményét. És Hajdú mennyit kockáztat azzal, hogy az egyre kevésbé népszerű, fokozatosan csökkenő nézettségű műsorába egy már kifakult népszerűségű volt valóságshow hőst invitált?
Alekosznak nem csak volt csatornájával kell majd küzdenie, ha kikerül a rezidenciáról. Most megjelent könyvét propagálandó, olvasótalálkozókra vannak időpontok lekötve, melyről szintén szerződése van a kiadóval.

Társoldalunk cikkét is olvasd el!

2011. november 7., hétfő

Eszter hatalmas győzelemmel tért vissza a villába

Eszter a villa tehenének tartott, egyébként nagyon intelligens hölgyemény 75%-kal verte a csámcsogó, nyafogós, cukista plázacicát. Olyan még soha nem történt a való világok történetében, hogy valaki mellé senki nem áll a párbaj előtt. Most ez is megtörtént, hogy senki nem állt Eszter mellé, még Vera is megfutamodott. Majdnem úgy volt, hogy a villába sem várja senki, de Péternek becsületére szóljon, hogy végül Esztert várta vissza.
Esztert kiközösítették és gyűlölik a villatársai az ominózus eset óta, mióta Cristofel megírta a a levelet, amiben elárulta a titkot: Eszterrel szexelni akartak.
A sok álszent műcsaj ítéli el Esztert? Főleg Kingából csak úgy fröcsög a gyűlölet...
Pedig épp valamelyik este mászott rá majdnem Gergőre a fürdőszobában.
További részletek ITT

2011. október 20., csütörtök

Csaba vágyakozik Kinga után, Cristofelnek most Eszterre fáj a ,,foga” (VV5)

A csajok lélekápolós randit szerveztek Csabának. Előbb Kinga jelentkezett a randira, majd barátnője Dius is. A döntés Csabira maradt, hogy kivel megy el. Csaba Kingával már volt, és reméli, hogy visszatérve a párbajról lesz is még, így most Dya lett a kiválasztott.
Dya a riportszobában elárulta, azért szeretett volna randizni Csaba fiúval, mert szimpatikus neki a srác, és jól el lehet vele beszélgetni.
A többiek bentről kukkolták, ahogy forralt bort isznak. Aztán Dya elkezdte faggatni a fiút, hogy Ő azt hallotta a lányoktól odabent, hogy Kingába szerelmes a Csaba. Csaba elismerte, hogy Kingát tudja leginkább elképzelni maga mellett a villa lányai közül, de a szőkeség sokszor kiszámíthatatlan. Ez viszont nem szimpatikus neki, de gyaníthatóan ez Attilának a hatása is.
Benn a nappaliban sem unatkoztak a többiek, mert Vera azt vetette Cristofelnek a szemére, hogy a skalpvadász két napja Csaba nyomában liheg, és nyalja a fenekét, hogy az ne válassza ki. Cris erre begőzölt, és a már tőle megismert egyszerű, szókimondó stílusban vágott vissza. Vera egy szottyant nő, egy undorító nőszemély. Iszonyatosan csúnya, és egyébként is, te vagy a seggnyaló nem én – zárta le a beszélgetés határozottan.
A veszekedés olyan hangos volt, hogy az udvaron randizók is hallották, és azon tanakodtak, hogy mi történhetett odabent.
Ezt követően Csaba a szaunában, Dya a mosodában öltözött át. Majd lubickoltak egyet. Csabáék a fürdés után bevonultak a szaunába. Ahol Dius folytatta a faggatózást a villa lányokról. Csaba nem rejtette a véka a véleményét, hogy Dya aki külsőre leginkább bejönne neki, de Kinga az, akinél a kémia jobban működne.
Cris ez alatt Eszterrel flörtölt. És megesküdött rá később a riportszobában, hogy tetszik a lánynak. Aminek lehetett is alapja, hiszen a becsiccsentett Eszter abszolút nem utasította el Crist, hanem úgy nézett ki, hogy nagyon is bejön neki Cris dumája. Megegyeztek abban, ha Veronika kimegy, akkor Cris "megcsinálja" a lányt. Eszter abszolút benne volt ebben. De megígérte, hogyha visszahallja másoktól az ígéretét, akkor kiheréli a skalpvadászt.

Cris persze elmondta a kalandját Petinek, aki jót röhögött ezen. Szerinte a fiúnak nem skalpvadász, hanem hős szerelmes kategóriába kellett volna indulnia. Cris büszke volt rá, hogy ,,kell egy jogásznak”. Persze sajnálja Veronikát, de azért, ha este mindenki elalszik, akkor szívesen bevonulna Eszterrel kettesben a mosókonyhába…
Kint Dius iszogatott és cigizett, majd kijött belőle, hogy egy hónapja nem szexelt, azaz már hiányzik neki a szex. No, meg az alkoholt ő sem bírja. Nagy nehezen bekecmergett a fürdőszobába, ahol leülve a zuhanyzóban várta, hogy a ráérkező zuhanyvíztől végre elmúljon a rosszul léte és kijózanodjon.

Csaba Cristofelt hívta ki párbajra, Shadi és Vera megmenekült (VV5)

2011. október 19., szerda

Fecó csajozási tippjei, Cris elégedett magával (VV5)

Fecó túl nyersnek találta a skalpvadász csajozási szokásait, és ezért elhatározta, hogy ad néhány csajozási tippet Cristofelnek.
- Mi kell a nőnek? Érzelem, lélek, szeretet, szerelem a legfelsőbb szinteken – kezdte az oktatást a dumagép, aki a szappanoperákból, akár doktorálhatna is. - Ha rád néz egy nő, akkor most azt gondolják, Te csak meg akarod dugni. El kell velük hitetni, hogy nem csak a szexre mész. El kell mondani nekik, hogy ilyen szép szemet még sohasem láttál. Érted adom életem, és bármit megteszek, hogy veled lehessek – áradozott Fecó a képzelt nőhöz.
- Ó ez szép – ámult el a skalpvadász.
Aztán Cristofel bár igyekezett, de a ,,bombanő", és az ,,olyan vagy, mint alagút végén a fény” kiverte a biztosítékot a ZoneRomantica tvcsatorna rajongó Fecónál. Persze aztán csak konszenzusra jutottak. És a végén Fecó is meg volt elégedve Crissel. Bár, mint mondta legalább 5 év kell ahhoz, hogy a skalpvadász ezt az egészet hihetően elő tudja adni.
- Átjött bennem egy érzés – állította Cristofel csillogó szemekkel Fecónak.
A riportszobában azonban már nem látta ennyire pozitívnak a beszélgetést: - Nevetségesnek tartom ezt az egészet.
Nekem megvannak a sikeres csajozási módszereim. És nem kell segítség, hogy megszerezzek egy lányt. Egyébként meg ki beszél a csajozásról? – hergelte magát. - Fecó, akinek nincs bent csaja! – emelte a hangját. - Kinek van bent csaja? Nekem! Ki akkor a jobb csajozó?! – tette fel a számára költői kérdést.
A riportszoba után, hogy súlyt adjon az állításának odament Veronikához és megcsókolta. Amiért persze 10 perces büntit kapott… Majd Veronika odament a büntetésben ácsorgó Cris és arról enyelegtek, hogy ki mit csinálna legszívesebben a másikkal.
Hát nem ez volt a ValóVilág 5 legfantáziadúsabb beszélgetése!

A lányok megszívatták Shadit, Attila leugatta Kingát és Seherezádét (VV5)

2011. október 18., kedd

Shadi kacsát kért, Veronika megijedt (VV5)

A vasárnap is kakaskukorékolással indult, és persze folytatódott a ValóVilág5 úr-szolga játéka. A lányok egyre kevesebb lelkesedéssel szolgálták urukat. A kakaskukorékoláson Dya teljesen kiakadt. – Hogy lehet így indítani egy napot? - kérdezte sírva.
A lányok tehát még mindig cselédek, így el kellett készíteniük a reggelijüket az uraknak. Az uraknak, akik nyugodtan pihenhettek az ágyban, míg a lányok, ha álmosan is, de sürögtek-forogtak a konyhában. Kinga meg sem akar házasodni, ha mindig ezt kell majd csinálnia – gondolkodott el a szőkeség a szomorú jövőjén.
A lányok a fiúk ágyába és szájába vitték a reggelit. Shadi evés előtt komolyságot színlelve, de poénból kérte a kacsáját a csicskájától. Veronika persze nem értette mi az a kacsa, majd hirtelen a saját szájára gondolt... Azt hitte ugyanis, hogy a kacsaszáját kéri a fiú. Shadinak el kellett magyaráznia mi az a kacsa: amit a kórházban a betegeknek adnak, amikor azoknak kis dolgukat kell intézni. Amikor végre felfogta Veronika miről is van szó megnyugodott. Hiszen Shadi mégse a száját kérte... Bár, ezt nem is gondolta rajta kívül senki. Pláne nem a ValóVilág 5 nézői.

Shadi keménykedik, Attila a ValóVilág 5 Magdi anyusa (VV5)

2011. október 17., hétfő

Cris ajánló helyett alázó levelet írt Kingáról (VV5)

Napok óta tart az úr-cseléd játék a ValóVilág 5-ben. A játék lezárásaként szombaton éjjel minden fiúnak ajánló levelet kellett írnia saját cselédjének. És ezzel gyakorlatilag véget ért a játék. Gergő elég szigorú volt Annamáriához. Nem volt megelégedve a lánnyal, főleg a sok szövegelésével. Első cselédnek nem ajánlja Anomáliát, de a börtönben, fegyházban jó munkaerő lehet. Péter Dyáról szellemesen és jókat írt, ami hiányzik a tudásban azt szorgalommal pótolja. Egyszerű tőmondatokra és kérésekre jól reagál. Időnként újra el kell mondani a feladatot.
Cris nagyon lenyomta Kingát, gyakorlatilag kendőzetlen bunkósága, alpári humora mindenkinél kiverte a biztosítékot. Ajánló levél helyett alázó levelet írt. Kinga bosszút esküdött, hogy ezt még visszakapja a fiú.

Peti nem értette, hogy miért sértegeti a barátja ilyen primitív módon a lányokat. Dya ment egyedül Kingát vigasztalni. Csabi azt mondta, hogy ezek után nem meri bemutatni a barátainak Cristofelt. Cris persze nem vette tragikusra a dolgot, nem értette miért akadt ki mindenki. Megígérte, hogy bocsánatot kér majd a lánytól.
Kinga nem fogadta el Cris bocsánat kérését. Cristofel persze továbbra sem értett semmit, hiszen Ő csak teljesen jóindulatból írta a levelet. Kingának később arról beszélt, hogy nagyon rosszul esett neki, hogy senki nem állt mellé. Ezzel mindenki elvágta magát nála a villában.
Attila szerint Cristofelre nem jó szó a bunkó, hanem együgyű, valójában ennyire primitív a srác.

Attila megölte a bulit, megint bunkó volt (VV5)

Kinga és Dya nem csinál semmit (VV5)


Készül a szombati ebéd a ValóVilág 5-ben. Még mindig tart az úr-szolga felosztás, vagyis a lányoknak szolgálniuk kell a fiúkat. Az ebédkészítés közben a lányok kiakadtak, hogy Annamari már megint nem segít. És valóban, a lány feküdt az ágyban. Annamari később elmondta, hogy amíg a többi lány félórán át sminkelt, fürdött, ő addig összepakolta, rendbe szedte a konyhát. Kinga persze ezt nem így látja, tovább üvöltözött, és kiadta az ukázt: Mindenki menjen sziesztázni! Anomáliát persze ez nem hatotta meg, és kijelentette: Márpedig neki jár a fürdőszoba. Annamária szerint ebből az egészből az derült ki, hogy Kinga időnként feszült és olyankor mindenkivel szeret üvöltözni. És most őt találta meg.
Annamária a titokszobában elmondta: - Neki csak az tűnt fel, hogy Kinga és Dya nem csinál semmit. Kinga egész nap döglik, semmit nem csinál. Ő meg elindítja a mosógépet... Kinga miért nem tudja ezt megcsinálni?

Csaba az első kiválasztott (VV5)

2011. október 14., péntek

Rajongókat keresünk, akik szeretnének cikket írni az oldalra (ingyen)


Ha annyira érdekel a való Világ 5, hogy szeretnél róla cikket írni, akkor kérlek jelentkezz az info@valovilag5.eu emailcímen.
Csakis jó helyesírással, és jó fogalmazással megáldott rajongókat keresünk. Pénzt nem adunk érte, de aláírhatod, vagy ha van oldalad, akkor linket tehetsz az aljára vagy a szövegbe.
Részletek mailen: info@valovilag5.eu

2011. október 6., csütörtök

Photoshop trükkök VV5 módra

Szűz voltál és az is maradsz!
Forrás: http://photoshop-briganti.blog.hu/
További képek a linken

Aktuális utazási ajánlataink

A Való Világ 5 lakói túltaktikázzák a játékot?


A villában már semmi nem az aminek tűnik. Nem tudjuk mi az igazság és mi a taktika. Ezt a villalakók is átlátják, és még tesznek is rá egy lapáttal.
Mint tudjuk, van Attila csapata, és Péter csapata. Attila és Péter időnként megegyeznek, és piszkosul keverik a szart.
Ez volt az alapja annak, hogy Attila azt találta mondani Veronikának, hogy Cristofel csak azért nyomul a lányra, mert Péter ezt mondta neki. Veronikában egy világ omlott össze, és ettől fogva csak taszította (és közben vonzotta) magától a fiút, és azt mondogatta, hogy utálja. Veronika persze nem tudta magában tartani amit Attila mondott neki, így Cristofellel együtt támadták le Attilát.
Cristofelnek még az arca is elkomorult, amikor Veronika elmondta neki amit Attilától hallott. Mint kiderült ezt Attila csak gondolta, nem Pétertől tudja, de az is lehet, hogy taktikaként akarta összeugrasztani a két fiatalt. Ezt talán soha nem tudjuk meg.
Cris innentől nem bízik Péterben, és Bandikát is maga mellé állította, hogy kijátssza Pétert. Úgy csinál, mintha bízna benne, és egy fajta kettős ügynök szerepét vállalta magára, ezzel is el akarja nyerni Attila bizalmát.
Nem sokáig volt sértődött Veronika, az esti partyn már a nyálcsere is megvolt Cristofellel.
Nem tudhatjuk valójában mi játszódik le Cristofelben, tényleg bejön neki a lány, taktikázik, vagy csak a szex lehetőségére hajt. Ha egyikük sem esik ki, akkor nagy valószínűséggel lesz közöttük valami.

After Aréna medence party






A megmérettetés estéjén egy fajta búcsú bulit rendeztek a villalakók. A buli nagyon ütősre sikeredett. Csaba és Kinga még az asztalon is rázták. Attilát majd megette a fene a féltékenységtől, mert Csaba és Kinga láthatóan flörtöltek. Bosszúból leöntötte a lány haját sörrel, majd ruhástól bedobta a medencébe. Több sem kellett a már beivott villalakóknak, sorban ugráltak be a medencébe, és ott folytatták a bulit, ami eléggé erotikusra sikeredett.



Csaba Kingával került közelebbi testhelyzetbe, Veronika és Cristofel nyálcserét produkált. Gergő és Seri testük is összefonódott a nagy bulizásban.És ami a legmegdöbbentőbb volt számomra: Melinda és Kinga csókolóztak a medencében. Ezt a hatalmas bulit koronázta meg Attila viselkedése, amikor féltékenységében odament Kingához a medence másik végéből és letépte a fürdőruha pántját. Kinga zokogva rohant a hálóba.

Vera és Csaba nyerte a megmérettetést az Arénában

Mint már tegnap írtuk Csaba az egyik villalakó, aki védettséget élvez, a másik pedig Vera.
Az Arénában az első feladat az volt, hogy több léc volt sorba rakva, amin a versenyzőknek több mint egy órán át mezítláb kellett állni, úgy hogy időnként egy-egy lécet kihúztak a lábuk alól. Az utoljára lepottyanó 2 fiú és 2 lány versenyzett egymással a következő fordulóban, ahol egy gumikötéllel a hátukon kellett elérni a kitűzött zászlókat, és letűzni egy tartóba. Az utolsó volt a lila ke3ndő, egyértelmű volt, aki ezt elhozza, azé a védettséget jelentő lila kendő.
A lányok közül Dya és Vera mérkőzött meg, míg a fiúk közül Csaba és Attila. A lila kendőt, ezzel a védettséget Csaba és Vera szerezte meg.

Ennek a legtöbb villalakó nem örült, mert az előző esti szimpátia szavazáson, pont ez a két játékos volt, akit a legtöbben kikívántak a villából. Csabát azért, mert új, és nem mutatta meg még igazán magát, Vera pedig állítólag hazug. A lányok kimondottan utálják. Bár sokan jelölték meg még Dyát is, mint lehetséges kiesőt, ennek így reális esélye is lehet. Az egyesek által bombázónak titulált, bár valójában csak egy átlagos lány, kis pszichés problémával (erre utal a hajdobálás, és a grimaszolás) nem sokat nyújt a nézőknek a bent létével.

Reális esélyes lehet még Bandika, aki szegény annyira naiv, hogy azt hiszi el amit mondanak neki, ráadásul ő sem hagyott bennünk maradandót.

Cristofel is nagyon megosztó lehet a nézők szemében, mert állatira nagyképű, és nincs nap, hogy ne vágna fel a kubai vérvonalára. Gátlástalanul rohangál meztelenül, és el van ájulva magától teljesen. Parazitaként nyomul Veronikára, aki úgy mondja neki, hogy utállak, hogy szinte magához húzza. Löki és húzza. Vonzza és taszítja. De ugyanakkor, lehet, hogy pont ezért tartják bent a nézők, mert így már hoznak egy kis izgalmat az életükbe. Ebből még akármi is lehet.

Szerintem Péter is esélyes lehet arra, hogy kiessen. Hatalmas arca van, és ahogy lenézi, és kifigurázza a Könyvesház fiúkat, az nagyon unszimpatikus. Egyik nap Verával smárolnak, másnap meg azt mondja, mennyire utálja? Ha utálok valakit, nem smárolok vele. Ő az a típus, aki Attilával együtt már-már túltaktikázza a dolgokat, és akár ez is lehet a veszte.

A lányok közül még Annamari veszthette el a nézők bizalmát egykori kifakadásaival, és Attilával való bunkó viselkedésével, de napok óta semmit nem hallunk róla, így lehet, hogy ezt már a nézők elfelejtették.

Összegezve a mi véleményünk szerint kieshet:

Lányok: Annamari, Dya
Fiúk: Cristofel, Bandi, Péter ...esetleg Attila

2011. október 5., szerda

Csaba élvezi a védettséget?

Az egyik internetes magazin hatalmas bakit vélt felfedezni. Ugyanis a nézők előtt titokban akarták tartani, hogy hogyan alakult az Arénabeli küzdelem. De a Hotdog.hu felfedezte, hogy Csaba kezén látszódott az egyik jelenetben a védettséget jelentő lila kendő. Ha minden igaz, és nem csak egy divathóbort miatt vett fel Csaba lila kendőt, akkor Csaba ezen a héten nem fog távozni a villából. De akkor ki? Ki a leggyengébb láncszem a nézők szerint? Oldalunk szavazása alapján Cristofelnek kellene mennie a villából, ha ez a szavazás tükrözi a nagyközönség kívánságát. Majd meglátjuk!

Vajon ki szerzett védettséget?






Fotók: RTL Klub
Az új játékszabályok szerint az a két játékos, egy fiú és egy lány, aki az Arénabeli megmérettetésen első lesz, védettséget élvez, és így nem eshet ki most a játékból.
Ugyanis csütörtökön két játékosnak távoznia kell a való Világ 5 játékából. Az a fiú és az a lány megy haza, akinek a legkevesebb szavazatot juttatják a nézők.

2011. október 4., kedd

Veronika és Attila randija, D- matrac

Senkinek nem újság már, hogy minden nap más fiú randizik más lánnyal és erről a nézők szavaznak. Veronikának Attilával kellett randiznia, ami utólag mély nyomokat hagyott a villalakókban.
Tudjuk, hogy Attila teljesen rá van gerjedve Kingára, de a lány csak játszik vele. Ezt egyszer meg is erősítette a villanővérnek,hogy neki nem tetszik Attila, nem az esete, de jól esik, hogy flörtöl vele, ezért cicázik vele. Egyszer enged, máskor visszavesz. Na, ezt elégelte meg Attila, és úgy gondolta megleckézteti a lányt, és így kiderül, vajon érez-e iránta valamit.
Veronikával a medencében kikarmoltatta a hátát, és a randi ideje alatt sikongatott Veronika, és olyan zajt csaptak, mintha lett volna köztük valami.
Attila szerint jól rájátszottak, túlzásba is vitték a dolgot.

Cristofelt majd megette a féltékenység, Kinga meg egyszerűen irigykedett.

Cristofel féltékenységének előzménye az volt, hogy Veronikával eltöltött pár órát a nyugiszobában előző este. Teljesen rágerjedt a lányra, aki kicsit engedett, de nem volt szex, viszont engedte, hogy csókolgassa, ölelgesse őt Cris.
Ugyanis a villába bekerült a D-matrac. (dugó matrac?) A matracot a játékosoknak használat előtt írásban kell igényelni. Veronika előző nap igényelte a D matracot, hogy megbosszulja azt, hogy Gergő nem foglalkozik vele, amiért is teljesen féltékeny a duzzadt szájú lány. Cristofelt szemelte ki áldozatnak, de a fiú teljesen rákattant, üldözi a szerelmével. Szeretné jobban megismerni Veronikát, nem csak a szex érdekli. Hogy ebből mi igaz, vagy mi nem, azt nem tudhatjuk, de bármi lehet. Így azt javaslom, annak ellenére, hogy Cris egy egoista macho, nem kellene kiszavazni, mert legalább életet hoz a villába.
Crsitofel előzőleg már Dyával is randizott, ahol jól elbohóckodtak, de a fiú csak magáról tud beszélni, csak ő van a középpontba, és ez Dyának érthetően nem tetszik. Veronika pedig talán nem veszi észre.

Vera és Péter között elcsattant az első csók

Gondoltad volna,hogy a villalakók között Péter és Vera között csattan el az első csók?
A villalakók Baywatch-ost játszottak, az volt a feladat, hogy a medencébe beugró, és fuldokló lányokat a fiúknak ki kellett menteni, és mesterséges lélegeztetést kell alkalmazni.

Péter meg is kezdte a mesterséges lélegeztetést Verán, amikor a lány pár pillanat múlva átfogta a taktikus fiú nyakát, és szenvedélyes csókolózásba kezdtek. Majd ezt követően némi színjátszás után, ismét egymást nyalták-falták. A villalakók arcára kiült a döbbenet és az értetlenkedés.
Kíváncsian várjuk a folytatást.

2011. október 2., vasárnap

Annamari bevallotta érzéseit Péternek

A nézők szavazatai alapján Annamari Péterrel randizott. Mindketten kinyalták magukat, Annamari égett a tűztől. Mikor közelében van Péter rendszeresen el kezd izzadni a tenyere, görcsöl a gyomra, megfájdul a feje.
Péter azért választotta Annamarit, mert normálisabb, mint az összes többi, de korántsem azért mert vonzódik hozzá. Annamari tökéletesen félreértette Péter közeledését, amikor pár nappal ezelőtt vigasztalta a fura lányt. Péter csak tiszta szimpátiából, vagy talán taktikából kedveskedett a lánynak. Lehet, Annamari félreértette ezt, ezért nyíltan vallott érzéseiről Péternek. Péter szerint Annamari a legnormálisabb nő a villában, vele szellemileg is egy síkon vannak, így jókat tudnak beszélgetni is. Annamari előadta, hogy időnként kerüli a fiút, ennek az az oka, hogy nem csak úgy vonzódik hozzá. Péter meglepődött, bár a szeme sem rebbent, úgy vette tudomásul a lány vallomását. Nem bátorította őt, de ki sem kosarazta egyértelműen.